http://www.parkettamagazin.hu
 

:: SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁSSAL
Kivitelezéstől a bolthálózatig

Stáb Bt.A több mint egy évtizede parketta kereskedelemmel foglalkozó Stáb Bt.-hez látogattunk el és ifj. Gáspár Gábornak tettük fel a céggel kapcsolatos kérdéseket.

Mindig szimpatikusak azok a vállalkozások ahol a főnök, a tulajdonos régi szakmabeli, ismeri annak csínját-bínját...

Stáb Bt. - Construma 2004
Construma 2004

Az alapokat, a szakma szeretetét, édesapámtól lestem el. A Stáb Bt. 1992- ben alakult. Az első időkben kivitelezéssel foglalkozott a cég. Az első üzletet, a XVII. kerületben, 1993-ban nyitottuk, az alapokat családon belül tudtuk csak megteremteni. Édesanyám, és feleségem az üzletet intézték, édesapám és én a kivitelezést és az anyagbeszerzést végeztük. Az idő múlásával egyre több munka adódott a cégnél, ezekre a feladatokra újabb, és újabb embereket fogadtunk be. Mára minden feladatnak megvan a saját gazdája, aki a felmerülő munkát hozzáértéssel, figyelmesen tudja elvégezni.

A közelmúltban új üzleteket is nyitott a Stáb. Ez a tendencia folytatódik-e?

Még 1998-ban Szolnokon is nyitottunk saját üzletet, amelyet most szüleim vezetnek. Tavaly tavasz óta Kecskeméten a Graboparkett Kft. gyára mellett üzemel egy kisebb bemutatóterem, illetve raktár. Nyár végén pedig Budapesten, a X kerület Fogadó u. 4 alatt létesítettünk új központi raktárt, irodát, és bemutatótermet. Folyamatosan keresünk az ország minden részéből további partnereket. Itt elsősorban azokra a parkettázó szakemberekre gondolok, akik általában anyagbeszerzéssel együtt vállalják el a munkát, és a saját ügyfeleiknek bemutatják a szóba jöhető lehetőségeket. Őket minta-kollekciókkal, állványokkal, prospektusokkal és termékleírásokkal tudjuk segíteni.

Úgy látom, hatalmas a választék, nálatok akár gépeket is lehet vásárolni!

Igen sok parkettázó partnerrel vagyunk napi kapcsolatban, és tudjuk, mennyire fontos számukra, hogy az alapanyagok azonnal elérhetők legyenek, ezért nagy raktárkészlettel dolgozunk. Jelenleg mintegy 300-féle áru található raktárunkban. Pl. a készletünk a különféle dilatációs profilokból kb. 15.000 folyóméter, ami azért jó néhány lakásra elegendő mennyiség! Szalagparkettában fő beszállítónk a Graboparkett. Új clickes Jive-lock termékük a következő hónapokban kerül bevezetésre. Csaphornyos parkettából szinte kizárólag csak a csurgói CS-FA termékeit tartjuk, a folyamatos jó válogatottság, és minőség miatt. Laminált padlókból a német Gründorf cég magas minőségű termékeit értékesítjük. Megjegyzem, hogy évek óta szinte reklamáció nélkül, ami a laminált piacon példamutató. Aljzatkiegyenlítőkből a Kiesel és Mapei termékeit forgalmazzuk, ragasztókból szintén a Kieselt, és most szélesítjük a kínálatot a német piacon vezető STAUF parkettaragasztókkal. Oldószeres és vízbázisú lakkjaink, olajaink a német Eukula cégtől származnak.

A parkettázó kollégák nemcsak megvehetik a gépeket, hanem minden üzletünkben igénybe vehetik a csiszológép kölcsönzést is. Mennyire foglalkoztatnak benneteket a Magyarországon megjelenő új termékek?

Próbálunk a korral lépést tartani, az igényekre gyorsan reagálni. Például: a Bona hazai képviseletén annak idején mi a 0002. számú vevőkódot kaptuk! Már 5 éve folyamatosan járatom a német Parketta Magazint is, ahol első kézből értesülök a piac újdonságairól. Lehetőségeimhez képest igyekszem más cégek termékbemutatóira elmenni, átadni a tapasztalatokat, jó kapcsolatokat kiépíteni. Noha különböző hajókban utazunk, a célunk közös.

A Stáb is szervez termékbemutatókat, továbbképzéseket, vajon ezekhez sorolható az évek óta megrendezett karácsony előtti Stáb-nap is?

Igen, üzleteinkben folyamatosan teret biztosítunk partnercégeinknek termékeik bemutatására és immár hagyományunkká vált, hogy évente kétszer is megköszönjük dolgozóinknak és partnereinknek az együttműködést. Nyáron egy nyitott sportnapot szoktunk szervezni, ahol az ügyfeleink családjaival közösen foci, kézilabda, tollasozás stb. szerepel a programon, rendszerint egy kellemes bogrács-partival. Év végén az utolsó esemény az ajándékozás, egy-egy meglepetéssel. A tavalyi évben például karaoke bulit szerveztünk, ahol arra is fény derült, hogy nagyon jó énekhanggal megáldott partnereink vannak!

Malatinszky Zsolt


A Parketta Magazin honlapon megjelenő anyagok a forrás feltüntetésével használhatóak fel bármely más nyomtatott vagy elektronikus formátumban!

 

Webmester