http://www.parkettamagazin.hu
 

:: A Bostik története
Eleinte a cipőre, később a talp alá

Hogyan lett az 1800-as évek vége felé még cipőpasztát gyártó kis cégből napjainkra Európa egyik meghatározó gyártója? Nos, a történet Bostonban kezdődött.

A cipőpaszta gyártás mellett, a cég elkezdett csirizek és enyvek gyártásával foglalkozni, majd hamarosan felvette a Bostik nevet, amely a Boston és a stick szavakból összerakott mozaikszó. Még a háború előtt megalakult a német leányvállalat, ekkor a cég szakterülete a műszaki tömítőanyagok irányába kezdett elmozdulni. Ez az irányvonal aztán nagymértékben meg is maradt, a mai termelés 70-80%-át is ezek a legmagasabb színvonalat képviselő nagyipari muszaki tömítőanyagok képezik.

1980-ban a Total olajtársaság felvásárolta a céget, amely ezáltal, rohamos fejlődésnek indult. Különböző egyéb cégek felvásárlásával - melyek termelésével fejleszteni, bővíteni, kiegészíteni tudták a Bostik kínálatát - alakult ki a cég mai termékskálája:
- Építőipari és nagyipari tömítő anyagok;
- Melegburkolati ragasztó rendszerek;
- Vízszigetelő anyagok;
- Aljzatkiegyenlítők;
- Hidegburkolati segédanyagok.

A gyárak manapság egész Európában és a tengerentúlon is megtalálhatóak. A három németországi üzem mellett három francia, két angol és egy svédországi gyárban folyik a termelés.
1995-ben hazánkban is megjelent a Bostik cég. Kezdetben az akkoriban szintén Total tulajdonban lévő Trilak festékgyár szárnyai alatt működött. Az itthoni kínálat jelentős részét képezik a melegburkolati ragasztók, valamint az építőipari tömítőanyagok.

2006-ban önállóvá vált az értékesítés, és új dolgozók belépésével megkezdődött a viszonteladói hálózat kiépítése.
A kínálatban megjelent NIBOFLOOR PK ELASTIC ragasztótól sokat remél a képviselet, hiszen ez a csúcsminőséget képviselő ragasztó amellett, hogy számos kiváló tulajdonsággal rendelkezik, árban alatta marad a PU ragasztókéhoz képest.
Néhány a legkiválóbb tulajdonságok közül:
- Egykomponensű, felhasználásra kész;
- Alapozás nélkül használható, lépészaj-csökkentő hatású;
- Vízmentes, elasztikus, lamináltpadlóhoz és egzóta parkettákhoz is kiváló.

További felvilágosítást az alábbi címen kaphatnak:

Bostik Kft.
1238 Budapest, Grassalkovich u. 4.
Tel.: (1) 283-0529, 283-0925
Fax: (1) 309-0310
E-mail:
bostik-h@axelero.hu


A Parketta Magazin honlapon megjelenő anyagok a forrás feltüntetésével használhatóak fel bármely más nyomtatott vagy elektronikus formátumban!

 

Webmester