http://www.parkettamagazin.hu
 

:: MESTEREK EGYMÁS KÖZT (3.)
Első kézből

Ebben a rovatunkban a lakberendezőknek és a nemrégiben pályát kezdett fiatal szakembereknek szeretnénk tanácsot adni, illetve szakmai párbeszédet (akár vitát) kezdeményezni, egyszersmint felhívni a laikusok figyelmét a melegburkolás buktatóira. Talán a sorokat olvasva rájönnek, hogy több ez annál, hogy "odakenek egy kicsit és belenyomom a parkettát." Több évtizede a szakmában dolgozó tapasztalt szakemberek írják le tapasztalataikat, melyeket véleményem szerint érdemes elolvasni és megfontolni. (a szerk.)

A parkettázó munka szinte legfontosabb és leglátványosabb feladata az ügyfelek számára, tehát a munka átadhatósága szempontjából a parketta felületkezelése. Ám hiába lehet ma az ország szinte bármely részén megvásárolni, beszerezni nagyon komoly és jó lakkokat, olajokat és impregnálószereket, a munka végeredményét mindig a csiszolás minősége adja meg.

Érdemes gondosan csiszolni
Manapság a parkettázó kollégák csiszológépeinek átlagos életkora már bőven meghaladja a nagykorúságot. A túlkoros, elhasználódott gépek velejáró betegsége pedig a nem tökéletes csiszolás. Sajnos ezek a gépek nem tudnak síkban csiszolni, így kagylós-hullámos felületet tudunk velük képezni, ez szinte egyenesen következik abból, hogy a gépek súlya nem elégséges és kicsi a nyomatékuk. Ezt leginkább hajópadlók és svédpadlók csiszolásánál vehetjük észre (a megrendelő is meglátja!), ami egyre gyakrabban előforduló parkettázási feladatunk: a mai trendet a minél hosszabb és szélesebb parketták, svédpadlók jellemzik. Nem állítom, hogy csak modern gépekkel lehet szép munkát végezni. Viszont abba érdemes belegondolnunk, hogy a lényegesen gyorsabb munkavégzés és észrevehetően szebb eredmény ténylegesen vissza fogja termelni számunkra az új gép árát! Belátható időn belül anyagilag is jobban járunk a gépfejlesztéssel. A másik fontos szempont a piaci versenyhelyzetünk: egy esetleg rosszabbul sikerült munkával több új megrendeléstől is elesünk, mert az ügyfél nem fog ajánlani minket. A megbízhatóan szép munka pedig újabb megrendelőket hoz számunkra.
A tökéletes csiszoláshoz elengedhetetlen a minőségi csiszolóanyag. Ma szerencsére nagyon jó csiszolóanyagokat lehet a kereskedelemben kapni. Választék van bőven, alaposan át kell gondolni, hogy melyikkel járunk a legjobban. Nem mindig a legolcsóbb csiszolóanyag a legjobb! Hiszen a csiszolásnál mindig figyelembe kell vennünk, hogy mennyi csiszolóanyagot használtunk el az adott munkához és milyen felületi minőséget értünk el.
Általában a szalagos csiszológépeknél a legjobb ár/érték arányt a végtelenített vászonalapú csiszolószalaggal tudjuk produkálni. Egy új parkettánál - ha a gép súlya megfelelő és a parketta elemek között sincsen nagy elállás ("fogas a parketta") - a durva csiszoláshoz, azaz a nagyoláshoz elégséges a 40-es szemcseméret. Ezzel a vászonnal nem hagyunk a parkettán mély nyomokat és a következő méretű vászonnal, szépen ki lehet csiszolni a durva csiszolásnál okozott hibákat.
Felújításoknál nem ritka az az eset, mikor a parkettára ráragasztott szőnyeget kell feltépni (ragasztómaradványos felület), vagy a felületen rettenetesen vastag régi lakk (Rezisztán, Vilupál, Gemini) vagy ezek keveréke található. Ilyenkor kerülhet elő a csiszológépre szerelhető maróhenger, a kézi lakkmarógép (pl. Metabo LF 724 S) vagy ezek hiányában a 16-24-es csiszolópapír.
Ha ennyire durva szemcsemérettel indítunk, csak akkor kapunk megfelelő végeredményt, ha betartjuk a lépcsőzetességet, azaz egynél több szemcseméretet nem hagyunk ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a következő csiszolási sorrendet kell betartanunk:
K16 - K36 - K60 - K100 vagy K24 - K40 - K80 - K120
Amennyiben nem így járunk el, gondatlan csiszolásunk után a következő helyzet áll elő:

A parketta felülete
X: A durva szemcseméret okozta karcolások
Z: A finom szemcseméret által lecsiszolt sáv
Y: A "finomozás" ellenére a felületen mély karcok maradnak

A "rájbolást", azaz a hézagkitöltést a K80-as vagy K100-as csiszolás után (az utolsó csiszolás előtt) érdemes elvégezni, ilyenkor a felület már eléggé finom ahhoz, hogy ne maradjon sok felesleg a parkettán a fugakittből. Ha modern fugakitt oldatot használunk, akkor ennek a csiszolásnak a porát tudjuk használni, mert elég finom ahhoz, hogy ne peregjen ki a fugából a spaklizás során. Ennek köszönhetően nem kell majd a finom csiszolóvászonnak nagyon sok anyagot feleslegesen eltávolítani a felületről és a csiszolóanyagba nem fog belerakódni a fakitt. A finom szalagcsiszolást általában 100-, vagy 120-as szemcse finomságú vászonnal fejezzük be.
A szélcsiszolást is érdemes precízen elvégezni. Leginkább a színes lakkok és olajok mutatják ki a szélcsiszoló által otthagyott tárcsanyomokat, de olyankor már késő.! Ha jó minőséget szeretnénk, akkor a "flexes" csiszolást fel kell váltanunk egy mai modern szélcsiszolóval történő munkavégzésre. Ezekkel precízebben lehet dolgozni, beférnek a radiátorok alá, és a tépőzáras rögzítéssel nagyon gyors a csiszolókorong cseréje.
Ha nagyon exkluzív munkát szeretnénk kivitelezni, akkor a széleket lefinomíthatjuk egy kézi vibrációs csiszológép segítségével. Ez főleg akkor fontos, ha a felület is profi módon lett kivitelezve, esetleg háromtárcsás, vagy egytárcsás géppel is meg lett munkálva.
Speciális, kefével csiszoló gép alkalmazásával a helyszínen is előállítható a manapság oly népszerű erezet-mélyített felület.

Fontos a gondos portalanítás
Végül, de nem utolsósorban, lezárva a csiszolás témakörét említést kell tennünk a takarítás fontosságáról. Ezt a mi szakmánkban igazán gyorsan és jól csak profi porszívókkal (Hilti, Bona, Metabo, Festool.) lehet kivitelezni. A háztartási porszívók ugyanis a beszívott por nagy részét - a finomabbik felét - egyszerűen visszafújják a levegőbe. A kifújócsonk általában padlóközelben van, tehát a fel nem takarított részeken felkeveri a port, ráadásul a háztartási porszívók balesetveszélyesek is, mert nincsenek a faporra "kiképezve", ezért porrobbanást okozhatnak.
Ha nem takarítunk össze minden csiszolás után, akkor a csiszolóanyagból levált szemcsék a padlón maradnak, és a következő csiszolásnál a gép alá kerülve összekarcolják a felületet.
A legjobb megoldás a házon kívüli központi porszívó. Erre a berendezésre egyszerre több gép is csatlakoztatható, és hatalmas tartályát ritkábban kell üríteni.
Sokak által használt régi mesterfogás, hogy az utolsó csiszolás előtt a felületet nedves ronggyal áttörlik. Ezáltal a lakkozás utáni "szálkásodás" töredékére csökken. Különösen fontos ez azoknak a lakkoknak az esetében, amelyek alapozóját nem lehet csiszolni, tehát az első köztes csiszolást csak a második réteg (első lakkréteg) száradása után tudjuk végezni. Ha a felület ilyenkor még "szőrös", erősebben kell köztes csiszolnunk miáltal a már felhordott lakkréteg nagy részét eltávolítjuk. Az utolsó (harmadik) lakkréteg takarása így nem megfelelő, nem lesz elég "húsos" a felület. A nedves feltörléssel adott esetben meg lehet úszni egy reklamációs újralakkozást.
Szó szerint fényesen meg fog térülni, hogy nagyobb gondot fordítottunk a csiszolási műveletekre.

(Folytatjuk!)

Gáspár Gábor


A Parketta Magazin honlapon megjelenő anyagok a forrás feltüntetésével használhatóak fel bármely más nyomtatott vagy elektronikus formátumban!

 

Webmester