http://www.parkettamagazin.hu
 

:: Soproni séták - A Ligno Novum megér egy utazást

Bizony, nem gondoltak bele a városatyák, hogy egy szakmáját szerető látogató mennyi időt tud eltölteni egy szakmai kiállításon. Mivel a helyszín közelében max. 2-3 órát lehet várakozni óránként tetemes összegért, az előrelátók inkább a jóval távolabbi parkolást választják. A kapun kívüli sétát persze hamar elfelejti az ember, mikor elvegyül a látnivalók tömegében. Még az is megesik, hogy záráskor tessékelik ki a kapun. Következhet az aznapi harmadik nagy séta.

Reggel odafelé még úgy gondoltuk, délután teszünk majd egy kis városnéző sétát Magyarország egyik legszebb belvárosában, hiszen a nagy távolság miatt olyan ritkán jut el az ember ide. Ez a vásár főleg asztalosoknak szól, majd körülnézünk kicsit, megebédelünk és jöhet a városnézés. Ehhez képest a hangosbemondó figyelmeztetésére indultunk el a kapu felé, tele sok élménnyel. Szakmabeli ismerősökkel alig találkoztunk (gondolom, ők is úgy gondolták, hogy ez nem az ő kiállításuk, no meg beindult a főszezon is), viszont látnivaló bőségesen akadt.

Elsőként a Festool hatalmas Systainert (szerszámosládát) formázó standjánál álltunk meg. Szinte nincs olyan kiállítás, ahol ne állna elő a cég valamilyen világrengető újdonsággal. Most sem volt ez másképp, bizonyítja ezt a vásári nagydíj, melyet az új Dominó lapostipli-maró rendszer nyert el. Ez a gép gyakorlatilag ötvözi a köldökcsapos és a lamellás rögzítés előnyeit. A parkettázó szakmában viszonylag ritkán van alkalom ezt a gépet kiaknázni, ezért inkább egy olyanról írnék, ami nap, mint nap óriási segítséget jelenthet a parkettázónak. Több kollégánál is láttam már ilyet, és mindenki nagy elégedettséggel nyilatkozott róla. Ez a TS 55-ös merülő-fűrész.
Különleges tulajdonságait sorba véve az alábbiakat érdemes megemlíteni:
FastFix-fűrészlapcsere: lehetővé teszi a körfűrészlap egyszerű és gyors cseréjét. A munkájára igényes iparos így könnyedén tudja azt cserélni és a gyors egymásutánban változó anyagokat mindig a helyesen megválasztott fűrészlappal tudja megmunkálni.
A színvonalat mutatja a szakmában egyedülálló mozgó kipattogzás-gátló, amelyik a Festool vezetősínnel együtt kifogástalan vágási éleket eredményez, mivel azok mindkét oldalon kipattogzás-mentesek lesznek.
Új lett a feszítő ék is, mivel ez gondoskodik a TS 55 különösen nagyfokú biztonságáról a merülővágás alatt is: a feszítő ék a merülő funkcióban magától visszahúzódik a gép házába és az azt követő előremenetben a fűrészlap mögött ismét kicsúszik a helyéről, egyenesen bele a vágatba. Ez azt jelenti, hogy bemerülő vágásnál nem kell azt kiszerelni a helyéről.
A TS 55 vezetőbakjai a legjobb vágási pontosságot, így nagy értékű végterméket biztosítanak. Az excentrikusan állítható vezetőbakoknak köszönhetően a gépet szerszám és játék nélkül lehet a vezetősínhez illeszteni ill. beállítani. Ezzel időt takarítunk meg és csökkentjük a selejtet.

Ligno Novum kiállítás - Festool stand Régi háttérkép előtt a díjnyertes újdonság

Érdekes dolgokat tudtunk meg Pásztory Zoltán úrtól, az ERFARET (Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont) műszaki menedzserétől. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával, a Pázmány Péter Program keretében alakult ERFARET az erdő- és vadgazdálkodás, a fahasznosítás, hulladékgazdálkodás fejlesztése és a tudás- és technológiatranszfer menedzselés területén újszerű komplex kutatási-fejlesztési struktúrát képvisel a nyugat-magyarországi régióban.
A szerteágazó projektekből itt csak cím-szavakat, gondolatokat villanthatunk fel:
A régió erdőgazdálkodásának fejlesztése: a hazai elaprózódott erdőszerkezetben a kis területű tulajdonosok nem tudnak hatékonyan és szakszerűen gazdálkodni. A Nemzeti Erdőprogram kiemelkedően fontos programpontja a tudományos kutatások bővítése és azok eredményeinek hasznosítása.
Természetközeli erdőgazdálkodás, erdővédelem: természetszerű erdők kialakítása, környezetkímélő és költség-hatékony erdővédelmi eljárások fejlesztése, ezen belül a kiemelt szerepet kapott a gyapjaslepke-károsítás elleni védekezés, az utóbbi évek gradációja miatt.

Erdőgazdálkodás műszaki fejlesztése: erdészeti térinformatikai kutatás, erdőtűz-védelmi kutatás, amelyen belül nagynyomású vízzel történő erdőtűz-oltási technológia, erdei vízgazdálkodás, erdei feltáró hálózatok vizsgálata az alprogram feladata.
Tartamos vadgazdálkodás feltételeinek megteremtése: mezei élőhely gerinces élővilág vizsgálata, szabadtéri nagyvad-gazdálkodás vizsgálata ahol például GPS-berendezéssel felékszerezett gímszarvasok mozgását számítógépre viszik, így állapítva meg napi-heti mozgáskörzeteiket, valamint a zárttéri vadtartás ökológiai vizsgálata tartozik e témakörbe.
Minőségi hengeresfák és a sarangolt választékok hasznosítása: új faanyag-haszosítási és lehetőségek pl: LVL gyártása nyárból, tájba illő fahíd-szerkezetek, faszerkezetek megvalósítása rövid fás elemekből, melyre jó példa a lenti képen látható akadálymentesítő rámpa.

Gyalogos akadálymentesítő rámpa


A fahasznosítás, mint művészeti tevékenység: Formaiság, esztétikum és funkcionalitás fából. Az Alkalmazott Művészeti Intézet kutatása, mely a bútoroktól, a belsőépítészeti elemeken keresztül a tájba illő szerkezetek és épületek tervezéséig tartó széles spektrumot fogja át.
Fahasznosítás cellulóz és papírgyártási célokra: milyen további magyarhoni fafajokból lehet előállítani jó minőségű papírt.

Hulladékgazdálkodás és környezet-védelem: az erdőgazdasági fahulladékok és a lakossági használtfa újra-hasznosítása jórészt még megoldatlan, a fafeldolgozási hulladékok viszont csaknem teljes mennyiségükben hasz-nosulnak, itt a fő kutatások már a hasznosítás tökéletesítésére irányulnak, elsősorban a forgácslapgyártásban.
Informaikai támogató tevékenység: Tetszett a sarangtömörség számító szoftver béta-verziója: digitális fotó alapján képelemzéssel pontos százalékos értéket ad a hasznos köbtartalom kiszámítására. Ezen kívül cél egy online faipari információs adatbázis felállítása, valamint egy önköltségszámító modul fejlesztése egy konzorciumi partner számára.
A látottak alapján ismét levonhattuk a következtetést: nem a tudás és a szakember hiányzik hazánkból, hanem a konzekvens alkalmazás. Reméljük a legjobbakat: ha az ERFARET kutatásai valóban tökéletesíthetik a jogi és gazdasági eszközrendszereket, a hazai faipar hatékonysága nagyban növekedhet. A jobb minőségűvé váló hazai faanyagok pedig az itthoni parkettagyárakat is kedvezőbb helyzetbe hozhatják.

Időközben a standra érkezett Dr. Molnár Sándor professzor úr is, aki két új könyvvel örvendeztetett meg minket és a faiparos társadalmat. Az egyik a Dr. Bariska Mihállyal közösen írt "Magyarország ipari fái", amiből lapunkban szemelvényezünk is, a másik pedig a "Fahibák, fakárosítók" című mű.
Mint azt rendszeres olvasóink már tudják, a professzor úr írja/szerkeszti a Nagy Parkettakönyvet is, amely ugyan kicsit csúszva, de még idén kapható lesz.

A hatos pavilonban több érdekességet is találtunk.
A Spitzer Bt. standján megismerhettük a szakmában már régóta közkedvelt Protimeter fa-és beton nedvességmérők legújabb generációját.
Találkozhattunk az új Wodego MFP lemezzel, amelynek érdekessége, hogy jól ragasztható, mint a faforgácslap, vízállóbb, mint az OSB lemez, pára áteresztő képessége is van, tehát alátét-lemezként igazi alternatíva.
Az Érdi Bohács Barkács standján az általuk forgalmazott kültéri és antikolt burkolatok állítottak meg.
A Sixay Auro termékek idén is rendkívül színvonalasan jelentek meg a vásáron.
A Milesi standján pedig megtudhattuk, hogy a bútoriparban már rendkívül közkedvelt márka jövőre nagy dobásra készül a parketta felületkezelés területén is.

A Paliszander Kft.-nél igazi csemegére akadtunk: egy különleges gépre, amelyet a Virutex kifejezetten a parkettázók, melegburkolók számára kifejlesztett ki.
Nem tévedés! Az RZ170N homlok-fűrész géppel kivitelezhető, hogy a vas(!) vagy faajtó aljából levágjunk, annak leakasztása nélkül. Tizedmilliméter pontossággal vághatunk le burkolás előtt az ajtótok, kő, fa vagy fémszegélyléc aljából, vagy tetszés szerinti dilatációs hézagot vágunk. Mindezt biztonságosan, pormentesen.
A másik Virutex gép, ami a szakmát érdekelheti, a sarok-marógép volt, amely kis méreténél fogva könnyedén befér a legszűkebb sarokba is és pillanatok alatt eltünteti az elhasználódott lakkréteget.
Szinte kiegészítik egymást ezek a gépek a Metabo standon talált lakkmaró géppel, amellyel nagyobb felületekről távolítható el a megkopott lakkréteg, csiszolóanyag használata nélkül.

Szívesen elidőztünk volna még, a Fein, a Makita és a többi gépkereskedő, vagy a Peza standjánál, elbeszélgettünk volna a Fagosz-os ismerősökkel, de sajnos a záróra közbeszólt. Lehet, hogy jövőre két napra kellene lejönnünk?

Malatinszky Zsolt



A Parketta Magazin honlapon megjelenő anyagok a forrás feltüntetésével használhatóak fel bármely más nyomtatott vagy elektronikus formátumban!

 

Webmester